Rendőrverseny Győrben – videóval, képekkel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Balesethelyszínelő versenyen mérték össze tudásukat Győr-Moson-Sopron megye és Komárom-Esztergom megye rendőrei.

A győri ETO PARK Pláza adott otthont az első alakommal közösen megrendezett - Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot érintő - Balesethelyszínelő Versenynek 2016. április 7-én. Ugyanitt mérhették össze tudásukat motoros és gépjárműves kategóriában a járőrök a VI. Megyei Szakmai Versenyen.

A versenyzők először elméleti teszteken adtak számot tudásukról, ahol magas szintű szakmai és KRESZ ismereteiket vizsgáztatták. Gyakorlati feladatként motoros, illetve gépkocsizó járőröknek kialakított pályát teljesítettek az egyenruhások. A helyszínelőknek külön beállított helyzetekben kellett bizonyítaniuk a tanult és a munkájuk során tapasztalati úton megszerzett tudásukat. Végezetül egy közeli forgalmas útkereszteződésben álltak helyt a versenyzők, ahol karos forgalomirányítás volt a feladat.

A helyszínelők megmérettetését a Csornai Rendőrkapitányság beosztottja, Kocsis Zoltán r. tzls. nyerte, a második helyen Kóbor Péter r. ftörm végzett az Esztergomi Rendőrkapitányságról, a dobogó harmadik fokára pedig a Tatabányai Rendőrkapitányság egyenruhása, Süveg Péter r. ftörm. álhatott.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a verseny idejére a parkolóban felsorakoztatta szolgálati járművei jelentős részét, amit az érdeklődök közelebbről is szemügyre vehettek. A gyerekek nagy örömükre felülhettek a motorokra és belülről is megnézhették a rendőrautókat. A megmérettetés után a motoros akadálypályán gyakorolhatott Knauz Gergő, aki a Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola tanulója. A 9. osztályos diák a városi közlekedési versenyen harmadik, a megyei döntőben pedig első helyezést ért el segédmotor-kerékpár kategóriában.

<< Vissza az előző oldalra