Rossz idő? – Akkor is KACS!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

36 család mérettette meg magát Jászberényben a Közlekedik a család! vármegyei fordulóján.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2024. június 1-jén, a Jászberényi Állat- és Növénykertben rendezte meg az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett Közlekedik a család! közlekedésbiztonsági vetélkedő területi döntőjét. A rendezvény célja a balesetek megelőzése mellett a szabálytudatos közlekedés mélyítése volt. A szervezők a rendezvényen nagy hangsúlyt fektettek a szülői példamutatás kiemelt szerepére és a család közösségnevelő erejére, ami a különböző feladatoknál is megmutatkozott.

Annak ellenére, hogy hol sütött a nap, hol szakadt az eső 37 versenyző család kilenc különböző helyszínen bizonyíthatta tudását a forgószínpad-szerű helyszíneken. Volt KRESZ tesztlap kitöltése, részeg szemüveges ügyességi pálya, és elsősegélynyújtás feladat, valamint – az országos verseny fődíja – egy SKODA típusú személygépkocsi, aminek csomagtartójába bőröndöket kellett időre bepakolni, emellett a passzív biztonsági rendszerek ismeretére is szükség volt. A felnőttek megmutathatták vezetéstechnikai tudásukat, a gyermekek kerékpáros pályán ügyeskedhettek, de népszerű volt a biztonsági öv szimulátoros feladat is. A rendkívül jó hangulatú verseny az alábbi eredményekkel zárult:

I. helyezett:     Kónya család (Berekfürdő)

II. helyezett:   Farkas család (Jászberény)

III. helyezett: Kardos család (Pusztamonostor) 

A megmérettetés első helyezett családja képviseli vármegyénket a 2024. augusztus 24-25. között Baranya és Tolna vármegyék közös szervezésében megrendezésre kerülő országos döntőn.

 

 

<< Vissza az előző oldalra