Sétarepülés a bátonyterenyei táborozókkal

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűn- és baleset-megelőzési tábort rendeztek a gyerekeknek a rendőrök.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai a „Biztonságos Vakációért Hét” elnevezésű, napokban megrendezett táborban, érdekes és igen tartalmas programokat állítottak össze a gyerekek számára. Különböző rendőrségi bemutatók, bűn- és baleset-megelőzési filmek segítségével igyekeztek az oktatók a fiatalság részére olyan ismereteket átadni, melyek a mindennapi életben hasznosak.  A tábor programjai közül a játék és a kirándulás sem maradhatott ki. Játékos feladatok megoldásával új ismereteket szereztek a táborozók a balesetmentes közlekedésről. Látogatást tettek a Matraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen, majd elutaztak Gödöllőre a Zöld Híd Program telephelyére, ahol a környezetvédelem és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát ismerhették meg. Ezt a gödöllői repülőtéren tett látogatás követte, ahol koszorút helyeztek el az ott kialakított emlékhelyen, mely az elhunyt ejtőernyős és repülős sporttársaknak állít emléket. A koszorúzást követően minden gyermeknek lehetősége nyílt, hogy a repülőtéren Both Lajos nyugalmazott őrnagy segítségével a repülés szépségeivel is megismerkedhessenek. A fiatalok az AN-2 típusú és a Laura névre keresztelt repülőről megtekinthették a közeli Hungaroringet, valamit a mogyoródi aquaparkot.

 

 

A tábor zárásakor a fiatalok megfogadták, hogy jövőre is találkoznak a sok, színes programot kínáló táborban.

<< Vissza az előző oldalra