„Szellembiciklik” az utak mellett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fehérre festett kétkerekűekkel a kerékpáros balesetek megelőzésére és a közlekedési toleranciára irányítják rá a figyelmet.

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2013. tavaszán indította el a „szellembicikli” programját. A halálos kimenetelű kerékpáros közúti közlekedési balesetek helyszínére illetve frekventált utak mellé kihelyezett, fehérre festett kétkerekűekkel a kerékpáros balesetek megelőzésére és a közlekedési toleranciára akarják ráirányítani a figyelmet.

 

 

Az első szellemkerékpár 2003. októberében jelent meg Amerikában, ahol a fehér biciklit „Itt ütöttek el egy biciklist” felirattal látták el. Tapasztalatuk szerint nagy hatással van a mellette elhaladó autósokra. A program a világ több tucatnyi városára kiterjedt.

 

 

Magyarországon sem ismeretlen ez a kezdeményezés, amelyet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Baleset-megelőzési Bizottság is felkarolt. Ez azért is fontos, mert alföldi megye révén az országos átlaghoz viszonyítva több kerékpáros közlekedik az utakon és ezáltal több baleset is történik. Átlagosan minden ötödik személyi sérüléssel járó baleset okozója kerékpáros.

 

 

A kampány kezdetekor használt illetve üzemképtelen kerékpárok felajánlását kérte a bizottság, melynek keretében több kétkerekű érkezett be a megyei rendőr-főkapitánysághoz. Ezt követően vette kezdetét a kerékpárok átfestése, melyet a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola diákjai végeztek el, az ehhez szükséges speciális festékeket pedig az MBB tagok ajánlották fel.

 

 

Az eddig elkészült fehér kerékpárok Szolnokon, Jászberényben, Tiszafüreden, Mezőtúron és Kunszentmártonban kerültek kihelyezésre.

<< Vissza az előző oldalra