Tanácsok kerékpárral közlekedőknek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mire figyeljünk, ha a kerékpárt választjuk közlekedési eszköznek

A kerékpárosok a gyalogosok után a közlekedés legsérülékenyebb résztvevői. Ahhoz, hogy valaki kerékpárra pattanjon nem szükséges semmiféle vezetői engedély, azonban jó, ha a kerékpárosok tisztában vannak a rájuk vonatkozó közlekedési szabályokkal. Gyakori baleseti ok, ha nem az út burkolatának és vonalvezetésének figyelembe vételével választják meg haladási sebességüket, figyelmen kívül hagyják az elsőbbségre vonatkozó jelzőtáblákat vagy nem jelzik kanyarodási szándékukat.

 

Néhány fontos tudnivaló a biztonságuk érdekében:

 

  • Kerékpárral az alábbi utakon közlekedhetnek: kerékpárút, kerékpársáv, nyitott kerékpársáv, zárt kerékpársáv, útpadka, gyalog- és kerékpárút. Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki, a kétkerekű kerékpároknak a kerékpárúton vagy a gyalog- és kerékpárúton kell közlekedniük, tehát ebben az esetben az úttesten nem közlekedhetnek. Járdán csak a feltételek megléte esetén, (ha az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan vagy 12 éven aluli gyermek esetében „Főútvonal” jelzőtáblával jelzett úton, legfeljebb 10 km/h sebességgel, a gyalogosok zavarása nélkül szabad közlekedni.

 

  • Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen átkelve szálljon le kerékpárjáról és tolja át a túloldalra, hiszen csak így számít gyalogosnak.

 

  • A közúti forgalomban lévő kerékpár legyen felszerelve az alábbi kötelező tartozékokkal: könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezés, két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezet, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat, hangjelző berendezés, amely csak csengő lehet, egy elől fehér, vagy kadmium sárga fényt adó lámpa, a kerékpáron vagy a kerékpároson legyen egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző folyamatosan égő vagy villogó lámpa  és hátul egy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverő, legalább az első keréken legalább 1 db borostyán sárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverő (küllőprizma).
  • A kerékpárt hajtó részére ajánlott biztonságot fokozó kiegészítők: kerékpáros bukósisak, térd- és könyökvédő, kerékpáros napszemüveg. Jó, ha van a kerékpáron szerszámtáska, pumpa és kulacstartó is.

 

A kerékpárosok sokszor nem kellően észlelhetőek a közlekedés többi résztvevője számára, melynek veszélyeivel nem számolnak. 2008. január 1-je óta lakott területen kívüli út úttestjén közlekedő kerékpárosnak éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt kell viselnie, hiszen közvilágítás nélküli útszakaszon csak ebben az esetben észlelhetőek.

 

Sok kerékpáros elbizonytalanodik, amikor a forgalmat rendőr irányítja. A karos forgalomirányítás lényege, hogy amikor a rendőrt elölről vagy hátulról látjuk, akkor ez tilos jelzést jelent. Amikor a karját függőlegesen felemeli, szintén meg kell állni, mert az a forgalom irányának a megváltozását jelzi. Ha a rendőr kinyújtott karjával párhuzamosan érkezünk, akkor szabad az út.

 

Néhány szót a „Behajtani tilos” jelzőtáblával jelzett úton való közlekedésről: Ezen útszakaszra akkor hajthat be kerékpáros, ha kiegészítő tábla azt megengedi és az utca másik oldalán az „Egyirányú forgalmi út” jelzőtábla alatt kiegészítő táblával figyelmeztették a járművezetőket a szembejövő kerékpárosok közlekedésére.

 

Jó, ha tudják, hogy kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy szállíthat egy 10 évnél nem idősebb utast pótülésen. Ebből érdemes beszerezni a szállítandó gyermek méretéhez leginkább igazodó pótülést.

 

 

 

Balesetmentes közlekedést kíván a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya!

 

<< Vissza az előző oldalra