Tanévzáró

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrség értékelte „Az iskola rendőre" program 2012/2013. tanévét. „Az iskola rendőre” programhoz a 2012/2013. tanévben 2.784 oktatási intézmény csatlakozott, a delegált rendőrök létszáma 2.166 fő volt.

A helyi rendőri szervek az iskolarendőr közreműködésével még a tanév megkezdése előtt áttekintették valamennyi frekventált helyen található oktatási intézmény közvetlen környezetének közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi helyzetét. A helyi önkormányzatokkal és a területileg illetékes közlekedési hatóságokkal közösen - az érintett tanintézmények képviselőit is bevonva - az iskola közelében forgalomszervezési és forgalomtechnikai bejárásokat tartottak. Indokolt esetben „elintézték” a kijelölt gyalogos-átkelőhely útburkolati jelének átfestését, a sövény és a lombnövényzet levágását, a jelzőtáblák ki- és áthelyezését, illetve cseréjét.

A tanévnyitón - nemzetközi példa alapján - Magyarországon először mutatták be és adták át az úgynevezett láthatósági léggömböt, amelyen az ORFK-OBB új kabalafigurája, az „OBB-Marci” látható. A tanévnyitót követő közúti ellenőrzés során a rendőrök és az elsős diákok közösen hívták fel az autósok figyelmét az iskolakezdési kampányra.

A helyi rendőri szervek a tanévkezdéshez kapcsolódóan 2012. szeptember hónapban - a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában - kiemelt rendőri jelenlétet biztosítottak azoknak az általános iskoláknak a közelében, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt volt. Ezeken a helyszíneken demonstratív rendőri jelenléttel segítették elő a gyermekek biztonságos közlekedését, és fokozott figyelmet fordítottak a gépjárművezetők jogkövető magatartásának ellenőrzésére, elsősorban a kijelölt gyalogos-átkelőhely megközelítésére. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a feladat végrehajtásába a helyi rendőri szervek bevonták a polgárőrséget, és az önkormányzat közfeladatot ellátó munkatársait is. 2012. szeptember hónapban összesen 1.257 helyszínen 1.463 rendőr teljesített szolgálatot, tevékenységüket 745 polgárőr, 72 közterület felügyelő segítette. A programhoz kapcsolódó oktatási intézmények közvetlen közelében a tanévkezdéssel összefüggésbe hozható személyi sérüléses közúti közlekedési baleset nem történt.

Az iskolarendőrök osztályfőnöki órákat tartottak, és ha lehetőséget kaptak, akkor szülői értekezleten, fogadóórán tájékoztatták a szülőket a programról. Felhívták a figyelmet a passzív biztonsági eszközök használatának fontosságára és a szülői példamutatás jelentőségére. Az iskolai előadások témáit minden esetben egyeztették a pedagógusokkal, így mindig az adott korosztályt érintő problémákkal foglalkoztak

A rendszeressé váló rendőri jelenléten, tájékoztatásokon, előadásokon és szülői értekezleteken túlmenően az iskolák egyre többször igényelték fél vagy egész napos rendezvény lebonyolítását a rendőrségtől. Ezekre a rendezvényekre a bűn- és a baleset-megelőzési előadók speciális szakmai programokat állítottak össze.

Több megyében folytatódott az a kezdeményezés, amely szerint a rendőrség a helyi polgárőr szervezet segítségével nyilvántartásba vette a jelentkező gyermekek kerékpárjait és a járműveket egyedi azonosító jellel látta el, azokról fényképfelvételt készített.

A nyári szünidő előtt, 2013. júniusában az iskolarendőrök prevenciós előadásokat tartottak, felhívták a diákok figyelmét a gyalogos, a kerékpáros valamint a vízi közlekedés veszélyeire. Amennyiben az iskolarendőrök meghívást kaptak, akkor a tanévzáró ünnepélyen is részt vettek.

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság a 2012/2013. tanévben szóróanyagok beszerzésével támogatta „Az iskola rendőre” program eredményes végrehajtását:

  • 60.000 darab fényvisszaverő led prizma;
  • 21.000 darab fényvisszaverő tornazsák;
  • 15.000 darab fényvisszaverő gyerekmellény;
  • 30.000 darab fényvisszaverő karpánt;
  • 16.000 darab kerékpár lámpa szett;
  • 40.000 darab kerékpár küllőprizma;
  • 90.000 darab fluoreszkáló szilikon karkötő;
  • 3.000 darab módszertani DVD a kerékpáros és segédmotoros kerékpáros közlekedésről;
  • 7.500 darab Tóbiás és Balambér című hangoskönyv;
  • 30.000 darab fényvisszaverő matrica;
  • 110.000 darab „Üzenőfüzet”;
  • 40.000 darab „Kerékpározz biztonságosan” módszertani füzet;
  • 12.000 darab „OBB-Marci” póló

került a gyerekekhez.

Az iskolarendőrök a 2012/2013. tanévben rendszeresen közreműködtek az ORFK-OBB által meghirdetett felmenő rendszerű gyermek és ifjúsági közlekedésbiztonsági versenyeken, tanfolyamokon.

Az „Iskolarendőr naplók” összesített adatai alapján a 2012/2013. tanévben az iskolarendőrök 10.833 alkalommal 275.379 tanuló (12.785 osztály) részére tartottak prevenciós előadást, összesen 17.855 munkaórában. Szülőknek és pedagógusoknak 1.354 előadást tartottak, 2.647 iskolai rendezvényen vettek részt.

<< Vissza az előző oldalra