Töréspont

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedésbiztonsági előadás Debrecenben.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága, a Debreceni Törvényszék, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az Országos Mentőszolgálat Debreceni Mentőállomása 2019. november 19-én a Debreceni Törvényszéken tartott közös közlekedésbiztonsági előadást középiskolásoknak. 

Az egyedülálló baleset-megelőzési program az Egyesült Királyság és Németország után Magyarországon Hajdú-Bihar megyében indult el elsőként 2013-ban, amely kifejezetten a középiskolás korosztályt célozza meg. 

Az előadáson Suba István rendőr százados, a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára, Horváth István a Debreceni Mentőállomás mentőápolója és Dr. Tóth Ildikó a Hajdúböszörményi Járásbíróság elnöke az általuk képviselt hatóságok szemszögéből mutatták be, és képekkel, videókkal szemléltették a halálos közúti közlekedési baleseteket, illetve azok hátterét.

A program a fiatal járművezetőket és az autóban utazó fiatalokat célozza meg. A módszer lényege, hogy megismerjék a közlekedési balesetek elkerülésére szolgáló lehetőségeiket, fokozottabban figyeljenek a kockázatokra és tudjanak helyesen reagálni mások veszélyes magatartására. Az előadások célja, hogy erős érzelmeket ébresszen a fiatalokban oly módon, hogy az előadók személyes történeteiket baleseti képekkel, valamint videókkal egészítik ki, ezzel fokozva az érzelmi hatást.

<< Vissza az előző oldalra