Ügyességi pályával várta a rendőrség a versenyzőket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Különdíjat vehettek át a legeredményesebb csapatok.

A Megyei Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen a Várpalotai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési feladatokkal várta a résztvevőket. A pétfürdői megyei fordulón 2016. április 21-én az a kilenc általános és középiskolai csapata vett részt, akik a két héttel ezelőtt megrendezett járási fordulón a legeredményesebben szerepeltek. A rendőrség által biztosított ügyességi pálya komoly kihívást jelentett a résztvevők számára, akiknek az úgynevezett „részeg szemüveggel” kellett a felállított pályaelemeket minél kevesebb hibaponttal teljesíteni.

A versenyzőknek minél rövidebb idő alatt kellett kirakókat a helyükre illeszteni, rejtvényt fejteni, valamint komoly kihívást jelentett az ügyességi feladat végrehajtása. Székely Tamás rendőr százados és Bartók Judit rendőr százados a program során hasznos bűn,- és baleset-megelőzési tanácsokkal, ajánlásokkal látta el a versenyzőket és kísérőiket. Dr. Csányi Zoltán rendőr ezredes, a Várpalotai Rendőrkapitányság vezetője az eredményhirdetésen különdíjban részesítette a feladatokat legeredményesebben megoldó csapat tagjait. 

<< Vissza az előző oldalra