Ülésezett a Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az értekezleten részt vettek a somogyi közlekedési szakemberek is.

A Somogy Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2016. november 21-én tartotta éves ülését, amelyen dr. Piros Attila r. dandártábornok, megyei főkapitány „Az Év Iskolarendőre" 2015-2016. tanév Somogy megyei díjazottjainak elismeréseket adott át.

 

Benke Ottó r. alezredes, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, a bizottság ügyvezető elnökeként értékelte a megye közlekedésbiztonsági helyzetét és kiemelte, hogy a balesetek főbb kiváltó okai továbbra is a gyorshajtás, az elsőbbség és a kanyarodás szabályainak megszegése.

 

Vácz Edit r. alezredes, a megyei közlekedésrendészeti osztály helyettes vezetője ismertette a 2016. január 1. és 2016. november 21. közötti időszakban végzett baleset-megelőzési tevékenységet, és a 2017. évre tervezett programokat. Az alezredes asszony az ülés zárásaként kihangsúlyozta a polgárőrséggel való kiváló együttműködést és megköszönte a társszervek, szervezetek, többek között a Somogy Megyei Kormányhivatal, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Közút Zrt. és az Országos Mentőszolgálat hatékonyságát, munkáját.

<< Vissza az előző oldalra