Ülésezett a Zala Megyei Balesetmegelőzési Bizottság (fotók)

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ülésen részt vettek a zalai közlekedési szakemberek is.

A Zala Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2014. március 5-én tartotta éves ülését, amelyen Szukics Ferenc r. ezredes Zala megye rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese elismeréseket adott át azoknak, akik a közlekedésbiztonság területén kimagasló eredményt nyújtottak. Anti András r. alezredes a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, a bizottság ügyvezető elnöke értékelte Zala megye elmúlt évi közlekedési helyzetét. Anti András elmondta, hogy a Zala megyében bekövetkezett balesetek számában a tavalyi év decemberéhez képest több mint 6, 5 %-os csökkenés tapasztalható. A halálos balesetek száma 33 %-kal, a súlyos sérüléssel járó közlekedési események száma közel 20 %-kal kevesebb, mint 2012 hasonló időszakában. A közlekedés résztvevői közül könnyű sérülést 3 %-kal kevesebben szenvedtek el a tavalyi adatokhoz képest. Az ittasan balesetet okozók száma jelentős mértékben,  közel 30 %-kal csökkent.

 

Az ülésen a szakemberek bemutatták az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság Láthatóság = biztonság kampányának eszközeit, amelyek célja a kerékpárosok és gyalogosok láthatóságának fokozása. A kampány keretében a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2014. március 4-én este 18 órától a láthatóság életmentő szerepére hívták fel a figyelmet a zalaegerszegi kerékpárutak és a települések közútjai mentén. A zalaegerszegi rendőrök kulcstartót, kerékpárlámpát és villogó prizmát adtak a kerékpárosoknak, a gyalogosok pedig láthatósági mellényt kaptak.

<< Vissza az előző oldalra