„Üzenet a biztonságért” újra Vas megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Táncprodukcióval a bűn- és baleset-megelőzésért, az idén Körmenden.

Ebben az évben is ellátogatott Vas megyébe a New Step Fitnesz Táncstúdió Üzenet Táncszínház csapata, amelynek tagjai a táncon keresztül szólították meg a fiatalokat annak érdekében, hogy a korosztályukat érintő veszélyhelyzeteket időben elkerülhessék.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottságának és a Körmendi Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának közös szervezésében – országos roadshow keretében – Körmendre is ellátogatott a New Step Fitnesz Táncstúdió Üzenet Táncszínház csapata, 2019. december 6-án. A társulat tagjai „Üzenet a biztonságért” címmel bűn- és baleset-megelőzési témájú táncprodukciókat mutattak be.

Az esemény helyszínéül idén a Batthyány-Strattmann-kastély szolgált, melynek színházterme zsúfolásig megtelt a megye középiskoláinak tanulóival. A résztvevőknek lehetőségük nyílt – az előadásokat követően – az egyes témákat a Rendőrség munkatársaival és szakértők bevonásával megbeszélni, közösen feldolgozni.

A táncprodukciók a családon belüli erőszak, a kiközösítés, a gyerekek közötti erőszak, a drog- és alkoholfogyasztás, a személytelen digitális világ, a láthatóság és az úgynevezett „diszkóbalesetek” kérdésköreit mutatták be egyedi formában. A rendezvény moderátora Kovács Róbert színművész volt.

 

<< Vissza az előző oldalra