Valamennyi diáknak sikeres, és balesetmentes tanévet kívánunk!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tanévkezdés fokozott veszélyeket rejthet a gyermekek számára, ezért a rendőrség ilyenkor kiemelt figyelmet fordít az iskolák környékére, a forgalmasabb csomópontokra Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében is.

emil

Molnár Emil r. alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetője 2023. szeptember elsején Miskolcon tartott sajtótájékoztatót az iskolakezdés rendőri vonatkozásában. Az osztályvezető többek között megemlítette, szükséges még az is, hogy a járművezetők és a gyalogosok felkészüljenek az elmúlt hónapoktól jelentősen eltérő szeptemberi közúti forgalomra, az őszi időszakkal járó speciális kockázatokra is.

Szeptemberben – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, kiemelt rendőri jelenlétet biztosít. A két szervezet demonstratív jelenléttel kívánja elősegíteni a gyermekek biztonságos közlekedését, fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és a gyermekülés használatára.

zebra

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbá kiemelt feladatának tekinti a gyermekek bűn- és balesetmegelőzési felkészítését. Az idei tanévben is folytatódik „Az iskola rendőre” program, amelynek célja a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedésének, szabálykövető magatartásának elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, a gyermekek biztonságát veszélyeztető tényezők feltárása, megszüntetése.

A tanév során az iskolarendőr rendszeres kapcsolatot tart a tanintézmény vezetőségével, a diákokkal. Meghívás esetén jelen lesz a jelentősebb rendezvényeken (tanévnyitó, tanévzáró, fogadóóra, szülői értekezlet). Az iskolarendőr nevét, elérhetőségét a programban résztvevő iskolákban plakáton tesszük közzé. Vármegyénkben a 2023/2024. tanévben 257 oktatási intézményben 202 iskolarendőr teljesít majd szolgálatot,

Valamennyi diáknak sikeres, balesetmentes tanévet kívánunk!

<< Vissza az előző oldalra