Véget ért a Salgótarjáni MiniZsaru tábor

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a rendőrök 7 és 12 év közötti gyermekeknek szervezett gyermektábora, a diákok sok szép élménnyel térhetnek haza.  

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság közös szervezésében a 2020/2021-es tanévzáró rendezvényként 2021. június 28-tól megrendezésre kerülő Salgótarjáni MiniZsaru tábor július 2-án véget ért.

A Salgótarjáni Gyermektárbor területén megtartott napközis jellegű táborban összesen 26 gyermek vett részt, akik a bűn- és balesetmegelőzési előadásokon túl számos programban vehettek részt a szervezők jóvoltából.

A saját „rendőrjelvény”, tenyérlenyomat készítésén túl, önvédelmi bemutatón, valamint izgalmas és érdekes kiránduláson vehettek részt a balassagyarmati Kerékpár Múzeumban és a Nyírjesi Fűvészkert és Vadasparkban. Számháborúban, különféle sorversenyen és kvíz, valamint kézügyességet fejlesztő játékokban mérhették össze csapatban és egyénileg is a tudásukat a gyerekek.

A táborozók az együtt töltött idő alatt egy kisfilmet is készítettek, amelyben a nyári szünet veszélyeire és azok elkerülési módjaira hívják fel hasonló korú társaik figyelmét.

A gyerekek szép élményeket és sok hasznos ismeretet szereztek a táborban.

 

<< Vissza az előző oldalra