Véget ért az egy hónapos kazincbarcikai Bike Day

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Közlekedj okosan” rajzpályázat eredményhirdetésével zárult a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság által szervezett „Bike Day” komplex programsorozat.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság és a Bűnmegelőzési, Vagyonvédelmi Alapítvány Bike Day programja 2022. szeptember 22-én az „Autómentes napon” vette kezdetét, amikor is a helyi óvodások és kisiskolások egy közlekedési tanpályán mutathatták meg tudásukat illetve egy életkoruknak megfelelő KRESZ tesztet töltöttek ki. Ezt követően a város Fő terén is rendőrök várták azt a majd kétszáz gyereket, akik legalább száz kerékpárral teljesítették a közlekedés biztonságát segítő feladatokat.

lány

A Bike Day kezdőnapján Wéber Gábor szakkommentátor, autóversenyző látogatott el a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra. A Forma 1-es szakkommentátor dr. Rácz Tamás r. alezredessel, a Közlekedési Osztály vezetőjével autóba szálltak és elemezték a kazincbarcikai közlekedési helyzetet, egy-egy forgalmasabb csomópontnál pedig a lakosság is hallgathatta, hogy a két szakembernek milyen balesetmegelőzési tanácsai vannak az aktuálisan kialakult közlekedési helyzetek kapcsán.

wéber

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság által korábban óvodásoknak, iskolásoknak meghirdetett „Közlekedj okosan” rajzpályázat ünnepélyes díjkiosztója, pedig 2022. október 20-án volt a kapitányságon. A közel száz pályaműből tizenhét gyermek vehetett át ajándékcsomagot a rendőröktől.

<< Vissza az előző oldalra