Véget ért Bács-Kiskun megyében a SuliMoped program

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bizonyítvány mellé vezetői engedélyt is kapott 24 tanuló.

A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében a 2013 őszén, Bácsalmáson elindult SuliMoped program a 2014. június 4-én megtartott forgalmi vizsgával befejeződött. A felkészítés és a képzés tantervi órakereten kívül, elsősorban elektronikus oktatási módszerek és motoros szimulátorok alkalmazásával az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság szakmai és anyagi támogatásával valósult meg. A projekt végrehajtása azonban nem nélkülözhette a közreműködő szervezetek és a társhatóságok szoros együttműködését. A tanulók így térítésmentesen juthattak hozzá első vezetői engedélyükhöz.

 

Az AM kategóriás vezetői engedélyeket Schwan László r. őrnagy, a Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője adta át 24 diák részére az általános  iskola tanévzáró ünnepségén, melyre 2014. június 19-én 17 órakor került sor.

<< Vissza az előző oldalra