Vezetéstechnikai tréning Zala megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az őszi – téli közlekedésre való átállást segítő feladatokkal győződhettek meg vezetési képességeikről az érdeklődők.

Az őszi - téli időjárás során megváltozott útviszonyok (csúszós útburkolat, falevelek, eső, hó, jég) más vezetéstechnikai tudást igényelnek, mint a nyári körülmények közötti vezetés.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Városi Baleset-megelőzési Bizottságok, Keszthelyen, Nagykanizsán, Lentiben és Zalaegerszegen közlekedésbiztonsági programmal várták az érdeklődőket 2016. november 26-án és 27-én. A baleset-megelőzést szolgáló rendezvényen gyerekek és felnőttek is kipróbálhatták a „biztonsági öv szimulátort”, ami azt mutatta meg, hogy egy 50 km/h sebességű ütközésnél mekkora energiát képes elnyelni a biztonsági öv, illetve milyen energiák érik az embert becsapódáskor.

A jogosítvánnyal rendelkezők, oktató gépjárművel rövid városi vezetésen mérhették fel a vezetési tudásuk szintjét, autós ügyességi pályán tolatási és parkolási gyakorlatokat végezhettek, és technikai jó tanácsokkal is ellátták őket a rendezvény szervezői.

A legérdekesebb feladatnak azonban a „bolygókerekes autó” – SCID CAR kipróbálása bizonyult, melynek segítségével biztonságos és felügyelt körülmények között, a megcsúszott autó viselkedését ismerhették meg a vállalkozó kedvű emberek.

<< Vissza az előző oldalra