Vezetéstechnikai tréning Zalaegerszegen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyokra hívták fel a figyelmet.

Közlekedésbiztonsági napot rendezett a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, a Zalaegerszegi Polgárőr Egyesület, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Autóklub 2019. november 16-án szombaton, idén már második alkalommal.

A cél az volt, hogy a szakemberek – a gyalogosok által, illetve a kerékpárral és gépjárművel okozott balesetek megelőzése céljából – segítsék a közlekedésben részt vevők őszi-téli átállását.

A nap folyamán a rendezvényre látogatók egy kamion segítségével megismerkedhettek a „holttér” fogalmával, az ISOFIX autósülés rögzítési rendszerrel, valamint kipróbálhatták a biztonsági öv szimulátort is.

A vezetői engedéllyel rendelkezők vezetéstechnikai tréningpályán, egy speciális, bolygókerekes autóval gyakorolhatták a megváltozott útviszonyoknak megfelelő sebesség megválasztását, valamint egyes baleseti helyzetek során alkalmazandó helyes manővereket. A résztvevők kipróbálhatták az úgynevezett részeg szemüveget és megtanulhatták a hólánc felhelyezését is.

A Magyar Autóklub munkatársai többek között átvizsgálták a gépjárművek gumiabroncsának profilmélységét, a Magyar Vöröskereszt képviselői pedig az érdeklődőknek elsősegélynyújtási lehetőségekről adtak tájékoztatást.

A résztvevők a délután folyamán a „Bike Safe” program keretében regisztrálhatták kerékpárjukat is.

 

<< Vissza az előző oldalra