Vigyázat, szarvasok!
Beköszöntött az ősz, ezzel együtt megnő a közutakon a vadbalesetek száma.
Ebben az időszakban különösen nagy a szarvasok elütésének veszélye, mert szeptembertől október végéig tart a szarvasbőgés ideje. Ilyenkor lakott területen kívül szinte bárhol találkozhatunk szarvasokkal.
Nemcsak azokon a helyeken lehet a közutakon a felbukkanásukra számítani, ahol kitettek vadveszélyt jelző táblát, hanem máshol is. Különösen azokon az útszakaszokon kell óvatosabban vezetni, ahol az út mentén sűrű a bozótos, az aljnövényzet, emiatt nem lehet jól belátni. Ráadásul, ahol egy szarvas felbukkan ebben az időszakban, ott gyaníthatóan több vad is követni fogja. Az állatok ugyanis ilyenkor csoportosan vonulnak.
A vadelütések legnagyobb része reggel, valamint az esti szürkületkor történik, mivel a vadállatok ebben az időszakban aktívabbak. Baleset után azonnal meg kell állni, és keresni egy olyan biztonságos helyet, ahol a további baleseteket el lehet kerülni. Amennyiben lakott területen kívül történt, akkor a kötelezően előírt elakadásjelző háromszöggel, ha pedig éjszaka, a vészvillogóval is meg kell jelölni a járművet, valamint felvenni a láthatósági mellényt. Miután a sofőr a járművel biztonságosan félreállt, tegyen bejelentést a 112-es, díjmentes segélyhívó számon!
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet a vadon élő állatok okozta balesetek megelőzésére:
- A nagyvadak vándorlási útvonalai folyamatosan változnak, ne vezessenek rutinból!
- A kétmázsás szarvas nem tudja, hogy „ezen a környéken nem szokott felbukkanni”.
- A látszólag kimúlt szarvas még akár halálos sérülést is okozhat, ne nyúljanak hozzá!
- Lassítsanak! Hajtsanak az út közepén! Tartsanak nagyobb követési távolságot a szokásosnál!
- Erdőben, ha csak lehet, reflektorral vezessenek, de ha meglátják a vadat, kapcsolják le!
Vezessenek óvatosan!
…hogy mindenki hazaérjen!