Vigyázat, vadveszély!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a vadbalesetek megelőzésre hívja fel a figyelmet.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt időszakban megszaporodtak a vadelütések. A vadbalesetek jellemzően az éjszakai fényviszonyok között és a kora hajnali időszakban, lakott területen kívül történnek, de akár nappal is találkozhatunk vadállatokkal. Többségükben anyagi kárral végződnek, esetenként azonban személyi sérülést vagy éppen halált is okozhatnak. Azokon a lakott területen kívüli útszakaszokon, ahol számolni kell vadon élő állatok megjelenésére, a vadásztársaságok veszélyt jelző táblával jelölik. Ezeken az útszakaszokon célszerű fokozott óvatossággal haladni, és a jármű előtt hirtelen megjelenő vad esetén intenzív fékezéssel és hangjelzés használatával menekülésre késztetni az állatot. Semmiképpen nem javasolt a távolsági fényszóró bekapcsolása, mert a tapasztalatok szerint éppen az ellenkezőjét érjük el vele, az állat nem tud kitérni az ütközés elől.

Kérjük óvatosan, figyelmesen vezessenek! Legyenek tekintettel a látási viszonyok megváltozására, haladásuk ütemét ehhez igazítsák, és lehetőség szerint az út menti területeket is folyamatosan kísérjék figyelemmel! Mindenhol körültekintően haladjanak, ne csak azokon az útszakaszokon, ahol vadveszélyt jelző tábla figyelmeztet, illetve ahol az út melletti terület nem belátható!

vadbaleset

 

<< Vissza az előző oldalra