Vigyáznak a diákokra a rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiemelt rendőri jelenlét az iskolák környékén, "iskola rendőre" az intézményekben.

A szeptemberi iskolakezdéskor a közúti közlekedésben résztvevő gyermekekre a forgalom hirtelen megnövekedésével is nagyobb veszélyek leselkednek.  

A 2008. szeptember elsején indított „Az iskola rendőre” elnevezésű program - melynek alapvető célja a kisiskolások balesetmentes közlekedésének elősegítése, közlekedési ismereteik bővítése, valamint a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők megszüntetése - a 2014/2015 –ös tanévben is folytatódik.

A tanévkezdeti kampány során 2014. szeptemberében, a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában a rendőrség  a polgárőr egyesületekkel együttműködve ismét kiemelt rendőri jelenlétet biztosít azoknak az általános iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt.

Erre szükség is van hiszen, a diákok gyakran figyelmetlenek, kellő körültekintés hiányában lépnek le a gyalogátkelőhelyekre, illetve olykor a szabályokat megszegve mellőzik azok használatát az úttesten történő átkeléskor. Erre az időszakra jellemző, hogy nagyobb forgalmi helyzet kialakulása miatt, olykor a gyalogátkelőhelyen történő átkelés is nehezebb, komplikáltabb. A „nagy sietségben” a diákok hajlamosak ilyenkor az elhaladó gépjárművek után lelépni, vagy egyszerűen átfutni a zebrán. Fokozott figyelem szükséges a tömegközlekedési járművek vonatkozásában is. Előfordulhat. hogy a nebulók a jármű takarásából, kellő körültekintés nélkül léphetnek le az úttestre, illetve kelhetnek át azon.     

A program, amely alapvetően az általános iskolai oktatásra épül, egyben elősegíti a rendőrség által a gyermekek felé irányuló baleset megelőzési tevékenységet is.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedésben résztvevőket, hogy a járművel közlekedők fordítsanak kiemelt figyelmet, az oktatási intézmények környezetében található gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére! Lehetőség szerint mindenki kellő időben induljon útnak, elkerülve az esetleges torlódásokat! Kérjük továbbá a tömegközlekedési eszközzel utazókat, hogy a fel- és leszállás esetén fokozottan figyeljenek, valamint a leszállást követően minden esetben keressék meg az úttesten történő biztonságos átkelés lehetőségét!

 

<< Vissza az előző oldalra