Zebra Akadémia 4. osztályosoknak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében 11 általános iskolában közel 400 diák tanul közlekedési ismereteket a 2014/2015-ös tanévben.

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a 2014/2015-ös tanévben meghirdette a Zebra Akadémia programot. A kezdeményezés célja, hogy a tanulók a gyermekbalesetek megelőzése érdekében megismerjék, elsajátítsák a közúti közlekedés szabályait. A programban résztvevő 11 intézményben a tanév során a 4. osztályos tanulók 12 alkalommal találkoznak majd a rendőrég szakembereivel. Békéscsabán, a Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban 2014. október 16-án tartotta meg az első foglalkozásokat Somogyiné Bencsik Szilvia r. főtörzsőrmester. A Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója először bemutatkozott a diákoknak és megmutatta a szolgálati ruháján található jelzéseket, munkaeszközeit. Ezt követően ismertette a kerékpár kötelező felszereléseit. Részletesen elmagyarázta a gyermekeknek, miért fontos használni, rendszeresen karbantartani ezeket az alkatrészeket, láthatóságot segítő eszközöket. Az iskola biciklitárolójában több diák kerékpárján is megnézték, rajta vannak-e a biztonságos közlekedéshez szükséges tartozékok. A gyermekek láthatóan örömmel vettek részt a foglalkozásokon, közlekedési témájú játékokban. A Zebra Akadémia keretein belül a 2014/2015-ös tanévben Békés megye 11 általános iskolájában 378 diák tanul közlekedési ismereteket a 4. osztályokban.

<< Vissza az előző oldalra