„Zebra terv” Csongrád megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyalogosok közlekedése a változékony időjárású tavasz során kiemelt kockázatot jelent. Ilyenkor sajnálatos módon megnövekszik a gyalogos balesetek száma. Biztonságos közlekedésükre hívja fel a figyelmet az ORFK OBB által meghirdetett „Zebra terv” elnevezésű országos program.

A balesetmegelőzési akciót az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottsága 2020. május 12-14. között hirdette meg. Célja, hogy a közlekedés legvédtelenebb résztvevőire, a gyalogosokra hívja fel a figyelmet. Az őket ért közlekedési balesetek ugyanis majd minden esetben személyi sérüléssel járnak, és igen gyakran súlyos, illetve tragikus kimenetelűek.
A gyalogosok sokszor figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a KRESZ szabályai rájuk is vonatkoznak. Sokan azt sem veszik számításba, hogy - bár a zebránál a gyalogosok elsőbbséget élveznek - műszaki vagy forgalmi okból előfordulhat, hogy az úton haladó jármű nem képes megadni számukra az elsőbbséget. Különösen fontos tehát az éberség és a körültekintés, amely nem csak az autóvezetők, hanem a gyalogosok feladata is!
Az akció során csakúgy, mint máshol, Csongrád megyében is a gyalogos-átkelőhelyek környékén kiemelt rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők. A rendőrök a baleseti adatok értékelése és elemzések alapján a városi rendőrkapitányságok illetékességi területén található, közlekedésbiztonsági szempontból leginkább veszélyeztetett kijelölt gyalogos átkelőhelyek közvetlen környezetében hajtanak végre demonstratív jellegű ellenőrzést.
Ennek során a differenciált rendőri fellépést alkalmazva a megye rendőrei a különböző helyszíneken amennyiben a szabályszegés súlya lehetővé teszi, feljelentés és helyszíni bírság helyett a figyelmeztetést alkalmazzák. A cél,

„… hogy mindenki hazaérjen!”
 

<< Vissza az előző oldalra