Aktuális
Értékes tanácsokat osztottak
A közlekedési szakemberek egy általános iskolában tették tiszteletüket.
Hajtva tilos, tolva szabályos!
A gyalogos-átkelőhelyen történő szabályos áthaladásra figyelmeztető táblákat helyeztek ki a soproni rendőrök kerékpárosok részére.
Töretlen a KEVE-program népszerűsége
Pedagógusok munkáját ismerte el Baranya megye rendőrfőkapitánya.
A biztonság jegyében
A helyi zsaruk Pilis legforgalmasabb utcájában osztották baleset-megelőzési tanácsaikat.
Időben készüljünk fel a téli közlekedésre!
Az év végéhez közeledve egyre inkább a csapadékos időjárás lesz jellemző, ezáltal az utak csúszóssá válnak, és a látótávolság is lecsökken.
Nemzetközi Közlekedésbiztonsági tréning Debrecenben
A Nemzetközi Autómobil Szövetség által meghirdetett felkészítőt a Magyar Autóklub felkérésére a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezte meg, amelyen három megye diákjai vettek részt.
Idejében érdemes felkészülni, mert közeleg a tél…
A közlekedésben télen a csúszós út, a romló látási viszonyok okozzák a legtöbb problémát, ezért lényeges, hogy minden járművezető megfelelően felkészítse autóját ezekre a körülményekre, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is.
Célba ért „üzenetek”
Közel százötven gyermek tekintette meg a bűn-, és balesetmegelőzési témájú táncprodukciókat.
Legyél te is fekete öves!
A Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság teherautókon elhelyezett plakátokkal hívja fel a figyelmet a biztonsági öv használatának fontosságára.
Egy nap a biztonságért
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai a budapesti Kulturált Közlekedésért Alapítvány szakembereivel tartottak komplex bűn- és balesetmegelőzési napot Bátonyterenyén.