Aktuális
Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa Győrben
A megyei rendőr-főkapitányság 2019. március 27-én rendezte meg az országos verseny megyei elődöntőjét.
A megye közlekedésbiztonságát értékelték
A Hajdú-Bihar Megyei Baleset-megelőzési Bizottság elnökségi ülést tartott, amelyen a megye szakemberei mellett a bizottság együttműködői és partnerei is részt vettek.
Ünnepség a tatai áruházban
Tatán óvodásokkal együtt ünnepelték a "Biztonságos közlekedésre nevelés az óvodában" program beindítását.
Ifjúságvédelmi konzultáció Baranyában
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon megtartott rendezvényen pedagógusok, gyermekvédelmi szakemberek, és iskolarendőrök vettek részt.
Ovisként is biztonságban II
A Dombóvári Rendőrkapitányság és a Dombó-Csipsz Egyesület közös a kicsik közlekedésbiztonságra nevelő programjának kaposszekcsői állomásán ezúttal gyakorlati feladatokat kellett megoldani az ovisoknak.
Motorosok felkészítését segítik
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága a társszervekkel közösen szervez felkészítő programsorozatot.
Kerékpárosokat ellenőriztek Győrben
A rendőrök a tavasz beköszöntével a kerékpáros közlekedést ellenőrizték a megelőzés és a felvilágosítás jegyében.
KRESZmenők #2.
„Elméleti síkon fogok biciklizni. És a sisakban sokkal nagyobb esélyem van, hogy a fejem épen maradjon.”
Versenyben a legjobbak
A Vas megyei fiatalok ismét rajthoz álltak!
Elkelt a kerékpár
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Rádió Antritt négy hétig tartó közlekedésbiztonsági játékán értékes nyereményekkel gazdagodtak a résztvevők.