Együttműködő közlekedésért
Az elmúlt időszakban, Debrecen városában több a közúti közlekedést is érintő beruházás valósult meg.
A közlekedésben résztvevők sajnálatos módon számos olyan helyzettel találkoznak, amikor a közlekedésrendjét meghatározó jelzőtáblák nem megfelelőek, amely jelentheti a szükséges tábla hiányát, indokolatlannak tűnő tábla kihelyezését, jelzőtáblák „kint felejtését”.
Az említett problémák kezelése komplex és közös érdek, ugyanis az egyes utaknak más-más szerv a kezelője és ezen szerveknek kell gondoskodnia arról, hogy közútjaink biztonságos közlekedésre alkalmas legyenek.
A fentiekre tekintettel a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Debrecen város közigazgatási területén 2014. január 1-jétől a hónap végéig „Együttműködő közlekedésért” elnevezésű táblavadász akciót szervez.
E közlekedésbiztonsági program célja, hogy a közúti közlekedésben résztvevő állampolgárok közül, akik indokolatlannak tűnő, esetleg megtévesztő KRESZ táblát észlelnek Debrecen város közigazgatási területének útjain, az a tábla fotóját és a beazonosításhoz szükséges helyszín pontos leírását jutassák el (küldjék meg) a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tablavadasz.hajdumrfk@gmail.com e-mail címre. Az észrevételeket és a bejelentéseket a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. január 1-31. közötti időszakban várja.
Az akció Debrecen közigazgatási területének valamennyi útjára vonatkozik és csak a jelzőtáblával kapcsolatos bejelentések megtételére ad lehetőséget.
A közlekedésbiztonsági programban az alábbi szervek kerülnek bevonásra:
- Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Főosztály Városüzemeltetési Osztály
- Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága
- Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Közlekedés Felügyelősége
A beérkezett észrevételeket, bejelentéseket egy szakmai bizottság vizsgálja meg és a helytálló észrevételekről javaslatot készít, melyet az érintett közút kezelőjének terjeszt elő a szükséges intézkedések megtétele céljából.
Az észrevételeknek, bejelentéseknek az alábbi kritériumoknak kell megfelelnie:
- Az észrevételeket csak a megadott e-mail címre lehet megküldeni.
- A bejelentést legkésőbb 2014. január 31-ig kell megküldeni.
- A helyszín beazonosításához szükséges fényképfelvétel csatolása.
- Fénykép nélküli, kézzel rajzolt vázlatot, illetve írt bejelentést nem lehet elfogadni.
- Fontos a helyszín pontos megjelölése, az észlelt forgalomtechnikai probléma leírása.
- Az e-mail tartalmazza a táblavadász bejelentő nevét és elérhetőségét (telefon, e-mail cím)
A bizottság konkrét megoldási javaslatairól, intézkedéseiről a bejelentő személyek értesítésre kerülnek.
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG