Ismét autót nyerhet a legjobb
Közlekedési vetélkedőt hirdet családok számára a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2014. április 25-én 9 és 14 óra között a Porsche Tatabánya telephelyén tartja „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági nyílt napját, melyre családok jelentkezését várja. A részvétel feltétele, hogy az egyik szülő rendelkezzen érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel és egy vagy több 6-17 év közötti gyermeket neveljenek.
A család tagjai először elméleti tudásukról adnak számot KRESZ totó kitöltésével, majd az egyik szülő vezetéstechnikai pályán teljesíti a feladatokat, míg párja elsősegélynyújtó alapismereteiről ad számot. Közben gyermekeik ügyességi pályán kerékpároznak.
A rendezvény résztvevői ajándékot kapnak, a legsikeresebben szerepelő család pedig képviseli megyénket a verseny országos döntőjén, melyre 2015. június 21-én Mogyoródon, a Hungaroringen kerül sor.
A vetélkedő célja, hogy felhívja a figyelmet a balesetmentes közlekedés és a szülői példamutatás fontosságára. Jelentkezni a helyszínen vagy az mbb.komaromesztergom@komarom.police.hu e-mail címen lehet.