Közlekedésbiztonsági kampány Sopronban
Optikusok és szervízek is csatlakoztak az akcióhoz.
Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is útjára indította a „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát.
Győr-Moson-Sopron megye útjain is megkezdődtek a fokozott közúti ellenőrzések.
A soproni egyenruhások 2014. november 6-án Sopronban és környékén igazoltatták a járművezetőket. A rendőrök kiemelten vizsgálták a járművek világítását, láthatóságát, továbbá a gépkocsivezetők vezetői engedélyében szereplő szemüveg és/vagy kontaktlencse viselését, illetve a tartalék szemüveg meglétét.
Sopronban, a Balfi-úti szakszerviz munkatársai állnak a közlekedők rendelkezésére, akik a közlekedési eszközök átvizsgálásával segítik a közúti forgalomban való biztonságos részvételt.
A kampányban résztvevő további szervizekről és optikusokról a www.latnieslatszani.hu weboldalon tájékozódhatnak.