„Közlekedik a család” vetélkedő Győrben
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága Győrben rendezi meg a „Közlekedik a Család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedősorozat megyei elődöntőjét.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetett családi vetélkedősorozat célja, hogy felhívja a közlekedők széles rétegeinek a figyelmét a biztonságos, balesetmentes közlekedésre, a szülői példamutató magatartás fontosságára, a család közösségnevelő erejére.
A versenyre minden olyan 2 felnőttből és minimum egy 6-17 év közötti gyermekből álló család jelentkezését várjuk, ahol a szülők valamelyike érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik és az egyik gyermek tud kerékpározni.
A vetélkedő Győr-Moson-Sopron megyei döntőjére 2014. május 31-én (szombaton) 9 órától 15 óráig Győrben, a Porsche Inter Autó Hungária Kft. Skoda telephelyén (Győr, Mécs László utca 3.) kerül sor.
A megyei versenyen való részvételhez az arigo@porschegyor.hu e-mail címre várjuk a versenyezni szándékozó családok regisztrációját.
A megyei döntőn győztes csapat elnyeri a jogot arra, hogy képviselje Győr-Moson-Sopron megyét a 2014. szeptember 13-án Zsámbékon megrendezésre kerülő országos döntőn. Az értékes nyeremények mellett, az országos vetélkedő fődíja egy Skoda Rapid Spaceback személygépkocsi.
(A versennyel kapcsolatos további információk a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon szerezhető be.)