KRESZ-FESZT Veszprém megyében
A megye hét városában egy időben rendezték meg az országosan meghirdetett baleset-megelőzési programot 2016. szeptember 21-én.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága által meghirdetett programot 2016. szeptember 21-én délelőtt Veszprém megye hét városi rendőrkapitányságának munkatársai is megrendezték.
A hét városban összesen több mint háromszáz óvodás és első osztályos tanuló ismerkedhetett meg játékos formában a gyalogos és kerékpáros közlekedés alapvető szabályaival. Emellett az iskolarendőrök kerékpáros pályával, zebrasétával, aszfaltrajz készítésével és ujjnyomat vétellel is várták a gyermekeket a helyi rendőrkapitányságok által szervezett programokon. Balatonfüreden a diákok egészségügyi előadást hallgattak, valamint az újraélesztés módszerét, illetve technikai eszközeit is ismerhették meg.
Egyik rendezvényről sem maradt el a rendőrautó és tűzoltóautó bemutató, valamint a gyerekek felpróbálhatták a golyóálló mellényeket is. A jó hangulatú délelőtt zárásaként a gyerekek Veszprémben „Zebulonnal” feliratú sapkát, Pápán láthatóságot segítő matricákat kaptak emlékbe.
Balatonalmádiban a városközpontban megtett séta során a biztonságos, csoportos közlekedés gyakorlása mellett az iskola rendőre beszélgetett a tanulókkal az útközben látott közúti jelzőtáblák jelentéséről - mire figyelmeztet vagy utasít – és a közlekedés rendjét szabályozó lámpákról.
Tapolcán az aszfaltrajzok ünnepélyes eredményhirdetése, az ajándékok és emléklapok átadása után a gyerekek egy kerékpár alakzatban felállva üzenték a járművezetők részére, hogy vigyázzanak jobban a gyalogosokra és a kerékpárral közlekedőkre.