„Látni és látszani” Fejér megyében
Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett kampányhoz Fejér megyében is csatlakoztak szakszervizek és optikusok.
Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság a tavaly Magyarországon először életre hívott akció sikerét alapul véve idén is útjára indította a „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát.
A kampány célja a közlekedésbiztonság javítása azáltal, hogy felhívja a közlekedők figyelemét a járművekre vonatkozó világítási szabályok és az éles látás fontosságára.
Az akció során október 1-jétől december 15-ig a személy-, illetve tehergépkocsik és motorkerékpárok vezetői ingyenesen élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy a kampányban részt vevő szervizekben járművüket szakemberek átvizsgálják, illetve a kezdeményezéshez csatlakozott optikusok látásellenőrzéssel és hasznos tanácsokkal segítik a járművezetőket.