Veszprém megyei összefogás a balesetek megelőzéséért
Pihenj és kávézz elalvás helyett! – Előzzük meg a halálos baleseteket a 84-es főúton
Magyarországon naponta két ember hal meg az utakon. Ezt a tragikus számot csökkentené a Generali a Biztonságért Alapítvánnyal együttműködve Lesenceistvánd Önkormányzata és a Tapolcai Rendőrkapitányság.
A Tapolcai Rendőrkapitányság kiemelt figyelemmel kíséri a 84. számú főútvonal közlekedésbiztonságát, amelyen egész évben nagy személy és tehergépjármű forgalom jellemző.
A KSH adatai szerint a 2013. évben 15 ezer közlekedési baleset történt Magyarországon. Ebből 4000 súlyos, míg 541 halálos kimenetelű volt. A közúti közlekedési balesetek bekövetkezésében jelentős szerepe van a sebesség helytelen megválasztásának, de a balesetekhez vezető okok között előkelő helyen szerepel a fáradtság és az elalvás.
A főút ezen szakasza egész évben nagy forgalommal bír, ami sokszorozódik a nyári idegenforgalmi szezonban a Balaton térségébe látogató turisták miatt. A sok a hosszú egyenes szakaszon nagyobb eséllyel következnek be gyorshajtásos és elalvásos balesetek.
A forgalomban résztvevő autósokat a 84-es főút különböző pontjain kihelyezett óriásplakátokon keresztül szólítják meg életmentő üzenetekkel. A Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával megvalósult figyelemfelhívó óriásplakátok 4 pontra kerültek ki, és pihenésre, kávézásra buzdítják az autósokat, hogy megelőzzék a hosszú egyenes útszakaszokon bekövetkező balesetek.
A 2014. november 12-én átadott táblák a következő közlekedési pontokon hívják el a figyelmet a pihenésre:
Sümeg körforgalomnál: 369 km bal oldal elalvásra figyelmeztető tábla
Homok Majornál: 32 km bal oldal elalvásra figyelmeztető tábla
Homok Majornál: 47 km jobb oldal gyorshajtásra figyelmeztető tábla
Pabar tetőnél: 377 km bal oldal gyorshajtásra figyelmeztető tábla