Vetélkedtek a családok Szombathelyen
A Polgár család indulhat Zsámbékra.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága egy országos program keretében 2014. május 17-én rendezte meg a „Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedőt. Már a tavalyi évben is népszerű megmérettetés elsősorban a biztonságos és a balesetmentes közlekedést célozza, a szülői példamutató magatartásra és a családi közösség nevelő erejének fontosságára irányítja a figyelmet.
A vetélkedőre hat család nevezett, de mellettük még sok érdeklő volt kíváncsi a versenyszámokra. Az egy gyermekből és két felnőttből álló csapatok elméleti és gyakorlati (ügyességi pálya teljesítése, városi útvonal teljesítése gépjárműoktató mellett) feladatokban mérhették össze tudásukat. A szervezők a versenyprogramon kívül, egyéb játékos feladatokkal is kedveztek még az oda látogatóknak.
A főkapitányság munkatársai mellett a Topidó Kft. szakemberei és a Végh Autóház Kft. munkatársai is részt vállaltak a rendezvény lebonyolításában és tanácsaikkal hozzájárultak a közlekedésbiztonság javulásához.
A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Saly család állhatott fel, míg másodikként a Németh család végzett. A 2014. év megyei fordulójában legfelkészültebbnek pedig a Polgár család bizonyult, így ők képviselhetik Vas megyét a 2014. szeptember 13-án tartandó zsámbéki döntőn.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gratulál minden résztvevőnek és eredményes szereplést kíván a megye legjobbjának az országos döntőre!