Biztonságban a Balatonon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Aki vízpartra látogat, fogadja meg a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsait!

A vízirendőrök idén 102 mentési kivonulás alkalmával 220 életmentést végeztek a Balatonon, ezért senki nem vált vihar, vagy időjárási veszélyhelyzet miatt áldozattá. Mindamellett sajnálatos módon 2021. évben ez idáig már tizenhárom esetben következett be tragédia a magyar tengeren. Ezen vízbefulladások általában nem kötődtek jogszabálysértéshez, viharjelzés nélküli időben (illetve nem viharos időjárásban) a parthoz viszonylag közel, vagy relatíve kis vízmélységben következtek be. A veszélyhelyzetek elsősorban a hőcsúcsokhoz kapcsolódtak, és a kiváltó okok között sokszor tetten érhető volt az időskori, vagy egyéb alapbetegség miatti eszméletvesztéses, rosszullétes veszélyhelyzet, valamint a megfelelő úszni tudás, vízbiztonság hiánya.

Vízen vagy a vízben fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat. A Balatonon már negyven helyen látható viharjelző állomás, amelyből három nyílt vízi elhelyezésű. I. fokú  viharjelzés esetén a viharjelzők sárga fényjelzése percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. II. fokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével). A viharjelzés figyelembe vételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

 

A Balatonba fulladások, vízi balesetek megelőzése érdekében kérjük, hogy fogadják meg az alábbi tanácsokat:

 

  • Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, inkább a parti sávban hűsítse magát!

 

  • Gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek!

 

  • Soha ne távolodjanak el messze a parttól olyan eszközökkel, amelyek használatával még csak most ismerkednek!

 

  • Kerüljék a vízibiciklikről, egyéb fürdőeszközökről történő hirtelen vízbeugrást, hiszen nem biztos, hogy tisztában vannak a vízmélységgel, valamint a hőmérséklet hirtelen változása sokkhatással lehet a szervezetre!

 

  • Amennyiben nem biztosak saját úszni tudásukban és vízi járművekkel vízre mennek, mindenképpen viseljenek mentőmellényt!

 

  • Lehetőleg kerüljék az extrém melegben, a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) való nyílt vízen tartózkodást!

 

  • Lehetőleg ne fogyasszanak alkoholt, a szeszes italtól befolyásolt vagy bódult állapotban a fürdőzés életveszélyes!

 

  • A parttól távol kerüljék az egyedül való úszást, fürdőeszköz használatot!

 

  • Amennyiben vízibiciklit (vagy egyéb műanyag fürdőeszközt) és SUP-ot kölcsönöznek és nem biztosak úszni tudásukban, akkor kérjék a mentőezközök és mentőmellény biztosítását.

 

  • Különösen fontos, hogy lehetőség szerint kerüljék az egyedüli vízen tartózkodást, főleg a legmelegebb órákban, különösen elrendelt hőségriadók esetén, mert egy esetleges rosszullét, vagy baleset esetén - ha kéznél van a segítség - a tragédia elkerülhető!

 

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést a 112-es segélyhívón, vagy az ingyenesen hívható 1817-es vízi segélyhívó telefonszámon!

<< Vissza az előző oldalra