Előzzük meg a baleseteket!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A videón látható felvételek Siófok belvárosában készültek.

Két baleset is történt a napokban, amelyek gyalogos átkelőn következtek be. Az egyik július 22-én késő este történt, mikor egy gépkocsi elütötte a zebrán áthaladó kerékpárost, akit könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba. Július 24-én reggel pedig egy zebrán szabályosan átkelő gyalogost gázolt egy személyautó, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A Siófoki Rendőrkapitányság mindkét sofőrrel és a kerékpárossal szemben szabálysértési eljárást indított.

Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!

Az autósok fokozottabb figyelemmel és óvatossággal közelítsék meg a kijelölt gyalogos átkelőhelyeket, valamint az olyan területeket, ahol bárki az úttestre léphet!

A gyalogosok – mielőtt az úttestre lépnek – mindig legyenek körültekintők, lehetőség szerint teremtsenek szemkontaktust az úton közlekedő gépjárművezetővel, és győződjenek meg arról, hogy biztonságosan át tudnak kelni az úton anélkül, hogy veszélyhelyzetbe kerülnének!

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra