Kutyatámadás Balatonszepezden
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az ügy vizsgálatát.
A sértett egy balatonszepezdi apartmanból indult el gyalog a Balaton partja felé férjéhez 2022. július 17-én este, amikor minden előzmény nélkül odarohant hozzá egy kutya. Ezt észlelte az 56 éves budapesti férfi, akinek az állat a felügyeletére volt bízva, azonnal szólt a nőnek, hogy ne mozduljon, valamint rászólt a kutyára, de az eb nem hallgatott rá. A négylábú megharapta a hölgy lábát, aki ettől a földre esett. Ezután az állat felügyeletét ellátó személy ismét ráparancsolt a kutyára, az eb ekkor már hallgatott rá és odament hozzá, majd a férfi a támadó kutyát bezárta.
Az állat gazdája elmondta a rendőröknek, hogy úgy bízta az 56 éves gondnok felügyeletére kutyáját, hogy elmondta neki, ne engedje ki a kutyát, ha mégis kiengedi, akkor csak pórázon lehet az eb.
A budapesti lakost a járőrök elfogták, előállították és a nyomozók kihallgatták, ellene gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt folyt nyomozás.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.