Aktuális
Zavartan viselkedtek, ez lett a vesztük
A balatonfüredi nyomozók két fiatalembert gyanúsítottként kihallgattak kábítószer birtoklása és fogyasztása miatt.
Ittasan, vezetői engedély nélkül
A siófoki rendőrök őrizetbe vették a sofőrt.
Strandon loptak
A gárdonyi rendőrök elfogták a nőt és három társát.
Rendőrkézen a három férfi, akik rabolni akartak
A balatonfüredi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.
Biztonságban a Balatonon
Aki vízpartra látogat, fogadja meg a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tanácsait!
A hétvége mérlege
A Veszprém megyei rendőrök az elmúlt hétvégén huszonöt ittas járművezetővel szemben intézkedtek, közülük egy balesetet okozott.
Időben érkezett a segítség
A balatonföldvári körzeti megbízott találta meg a Balatonban eltűnt kislányt.
Tettlegességig fajult a közlekedési vita Balatonmáriafürdőn
A rendőrök a pilisi gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették.
Segítettek a balatoni vízirendőrök
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai 2021. július 24-én három esetben, összesen hat személynek segítettek partra jutni.
Gyermeket segítettek partra jutni a vízirendőrök
Ezúttal egy kajakos fiút mentettek ki a Gárdonyi Rendőrkapitányság vízi körzeti megbízottjai.