Baleset buktatta le a sofőrt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siófoki járőrök egy balesetnél intézkedtek, amikor megállapították, hogy az egyik járművezetőnek nincs vezetői engedélye és a személygépkocsiján különböző, más járművekhez tartozó forgalmi rendszámok vannak felszerelve.

A Siófoki Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 28 éves enyingi férfi ellen.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. szeptember 5-én 18 óra 13 perckor a járőrök Siófok belterületén, a Vak Bottyán utcában észlelték, hogy két gépkocsi korábban összeütközött és a járművezetők már a baleseti bejelentőlapot töltik.  Megálltak, ellenőrizték a gépjárművezetőket és a járműveket, majd megállapították, hogy az egyik sofőr, S. Balázs el van tiltva a vezetéstől. Ráadásul a jármű, amivel balesetet szenvedett, eredetileg német hatósági jelzésekkel volt ellátva, amiket a rendőrök egy korábbi intézkedés során már bevontak. A BMW típusú személygépkocsira elöl és hátul is más-más járművekre kiadott rendszámok voltak felszerelve. Az igazoltatás során a férfi és női utasa sem működtek együtt az intézkedő rendőrökkel, ezért mindkettőjüket előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra.

 

S. Balázst egyedi azonosító jel meghamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és a járművezetéstől eltiltás miatt szabálysértési őrizetbe vették, utasát szabadon bocsátották.

<< Vissza az előző oldalra