Beindult a nyári szezon a letenyei határon (fotókkal)

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság határátlépéssel kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott a magyar-horvát határszakaszon.

Érvénytelen, vagy nem megfelelő útiokmányok – ezek a leggyakoribb hibák, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet 2015. július 3-án 14 órakor tartott a letenyei határátkelőhelyen a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Sinkovics Róbert r. alezredes az újságíróknak elmondta, hogy a zalai rendőrök felkészültek a nyári idényre. A megyei Határrendészeti Osztály vezetője közölte, hogy ha szükséges akkor akár egyszerre négy-öt sávban is átléphetik a határt a külföldre igyekvők. Az elmúlt évek tapasztalata az mutatja, szinte naponta előfordul, hogy a Horvátország felé tartó családok gyermekei nem rendelkeznek semmiféle határátlépésre jogosító okmánnyal. Ezért a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel az utazók figyelmét: 

Utazási/személyi okmányok:

A két ország érvényes útlevéllel vagy személyazonosító igazolvánnyal rendelkező állampolgárai az utas- és áruforgalom számára kijelölt határátkelőhelyeken vízum nélkül léphetnek be a másik állam területére.

Magyar állampolgárok valamennyi forgalomban lévő érvényes magyar személyazonosító igazolvány birtokában – ideértve a régi típusú, füzet alakú igazolványt, valamint az ideiglenes kártya formátumú igazolványt is – utazhatnak Horvátországba. A személyazonosító igazolvánnyal történő beutazás Horvátország területére nincs korhatárhoz kötve.

A magyar, illetve horvát állampolgárok a dokumentumok érvényességi idején belül utazhatnak a két állam között. Fontos, hogy ki-és belépéskor is érvényes okmánnyal kell rendelkezniük!

A beutazásra vonatkozó horvát jogszabály értelmében a határon ellenőrizhető a beutazási feltételek megléte, és az illetékes szervek saját hatáskörben döntik el, kitől kérik annak bemutatását és kitől nem.

Kiskorúak beutazása (törvényes képviselő nélkül):

Kiskorúak és fiatalkorúak horvátországi beutazásához nem szükséges a törvényes képviselő beleegyező nyilatkozata. A horvát határrendészeti szervek azonban továbbra is vizsgálni fogják, hogy a kiskorú nem utazik-e a törvényes képviselő akarata ellenére (pl. egyedül a vonaton stb.) Szükség esetén konzultálnak a szlovén, a magyar és más szomszédos országbeli kollégáikkal. A 14 év alatti kiskorú magyar állampolgárok érvényes személyazonosító igazolvány birtokában is beutazhatnak Horvátországba. A fenti szabályozástól függetlenül javasoljuk azonban, hogy gyermekükkel együtt utazó rokonaiknak, barátaiknak adjanak meghatalmazást, szülői hozzájáruló nyilatkozatot. A nyilatkozat tartalmazza a hozzájáruló(k) és az utazó kiskorú személyes adatait (születési hely és idő, lakcím, igazolvány száma), a nyilatkozat területi és időbeli hatályát valamint a hozzájáruló(k) aláírását. A nyilatkozatot két tanú, vagy közjegyző előtt javasolt megtenni. A nyilatkozatot célszerű angol nyelvre lefordítani vagy egyből angolul elkészíteni.

Elhasználódott, sérült, nehezen olvasható úti, illetve gépkocsi okmánnyal ne induljanak el! Előfordulhat, hogy egy ellenőrzés során bűnügyi-technikai vizsgálatot írnak elő az okmány egyidejű bevonása mellett.

A Dubrovnik felé vezető Adria-autóút egy rövid szakaszon (Neumnál) Bosznia-Hercegovina területén vezet át. Magyar állampolgárok érvényes útlevél, vagy személyi igazolvány birtokában utazhatnak be Bosznia-Hercegovinába, ahol kilencven napot meg nem haladóan tartózkodhatnak turisztikai vagy üzleti célból. Azon kiskorú magyar állampolgárok, akik nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal, továbbra is csak érvényes útlevéllel utazhatnak.

Általános beutazási szabályok:

Gépjárművel történő beutazásnál az érvényes vezetői engedély és forgalmi engedély mellett rendelkezni kell a beutazáshoz használt gépjárműre vonatkozó érvényes nemzetközi biztosítási zöldkártyával is.

Ha elveszíti az útiokmányait, akkor az alábbi képviseleteken tehet bejelentést:

  • Nagykövetség Zágráb
  • Főkonzulátus Eszék
  • Tiszteletbeli konzulátus, Split
  • Tiszteletbeli konzulátus, Rijeka
  • Tiszteletbeli konzulátus, Dubrovnik
  • Június 15-szeptember 15. közötti nyári időszakban: Ideiglenes Konzuli Hivatal, Split 

Szükség esetén a külképviseleten úgynevezett Ideiglenes magánútlevelet állítanak ki, amelyhez a következő iratokra van szüksége:

  • a rendőrségi jegyzőkönyv
  • 1 db fénykép
  • az ideiglenes magánútlevél kiállításának költsége 30.-EUR,
  • a személyazonosságot egyéb okmánnyal, vagy valaki által igazolni kell.

A két ország között kialakult gyakorlat alapján, tekintettel arra, hogy minden magyar állampolgárt megillet a hazatérés joga, a horvát-magyar határon a rendőrségi jegyzőkönyv birtokában úti okmányok nélkül is lehetséges a határátlépés hazatérés céljából. A magyar rendőrség elvégzi a magyar állampolgár azonosítását, ezt követően engedélyezett a belépés Magyarországra.

Fontos telefonszámok:

  • Segélyhívó: 112
  • Rendőrség: 192
  • Tűzoltóság: 193
  • Mentő: 194
  • Horvát Autóklub - segélyszolgálat: 1987
  • A horvát rendőrség magyar mobiltelefonról elérhető tárcsázva a +385 192 telefonszámon

A fent felsorolt többi telefonszám kizárólag horvát vezetékes vagy mobiltelefonról hívható, előhívók nélkül.

Forrás, és további információ: www.kormány.hu, http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo

<< Vissza az előző oldalra