Felborult a katamarán, egy vitorlás pedig marásra sodródott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mentettek a balatonföldvári és a balatonkenesei vízirendőrök.

A vízirendőrök 2015. június 19-én 12 óra 45 perc körüli időben észlelték, amint a Balatonfüred előtti vízterületen, a II. fokú viharjelzés ideje alatt a parttól mintegy 500 méterre egy felborult katamarán sodródott. Az erős szélben a hajó vezetője, egy 41 éves férfi, és utasa, egy 38 éves nő a vízbe esett. A balatonfüredi egyenruhások mindkettőjüket épségben a szolgálati kisgéphajóba emelték, majd a katamaránt a szélbe állították. A budapesti lakosok tovább folytatták útjukat.

 

A balatonkenesei vízirendőrök ugyanezen a napon, szintén 12 óra 45 perc körüli időben észlelték, amint a Balatonaliga előtti vízterületen egy vitorlás kishajót a viharos szél a part melletti marásra sodort, és arról önerejéből leszabadulni nem tudott. A vízijárművet a rajta tartózkodó három férfival, egy 32 éves, egy 42 éves, és egy 55 éves székesfehérvári lakossal együtt vontára vették, és a balatonvilágosi kikötőben épségben biztonságba helyezték.

<< Vissza az előző oldalra