Figyeljünk oda a gyermekekre az iskolai szünidőben is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság néhány hasznos bűnmegelőzési tanáccsal szeretné segíteni a szülőket a nyári szünidőre.

Nyáron a gyermekek a szokásosnál jóval nagyobb százalékban hagyják el otthonukat, hogy kalandot keresve felfedezzék a világot.
Amennyiben ismeretlen, gyanús személy különféle ürügyekkel (például a pontos idő megkérdezésével) a mobiltelefonjuk elővételét próbálja meg elérni, javasolják nekik, hogy forduljanak egy felnőtthöz, ne vegyék elő saját telefonjukat, illetve azt ne adják át semmilyen kérésre (zenehallgatásra, játékra, telefonálásra) az idegennek. Ha értékeiket erőszakkal próbálják meg elvenni tőlük, akkor minél hangosabban hívják fel magukra a figyelmet, kérjenek segítséget, de emellett próbáljanak meg higgadtak maradni.

Nyáron, amikor a gyerekek hosszabb ideig vannak felügyelet nélkül, könnyebben kerülhetnek rossz társaságba. Hamarabb nyúlnak az alkoholhoz, a cigarettához és a kábítószerhez a csellengő fiatalok. A gyerekekre a legnagyobb veszélyt, a könnyen hozzáférhetősége miatt az alkohol, a cigaretta és a különböző kábítószerek jelentenek. A fiatalok az első pohár alkoholt, az első cigarettát, kábítószeres tablettát - az esetek döntő többségében- nem idegen személytől, hanem a barátaiktól, közvetlen ismerőseiktől kapják. A gyerekek látva, hogy társaik mit csinálnak, sokkal könnyebben bele mennek a rossz dolgokba, akár csak annak kipróbálására, ami később függőséget is okozhat. A szülőknek fontos tudni, hogy mikor és hol tartózkodik a gyerek, kikkel tölti a szabadidejét. A szünetben több lehetősége adódik a fiataloknak a kikapcsolódásra, szórakozásra, ezért ilyenkor fokozott figyelmet igényelnek.


Ha az utcán idegen szólítja meg őket, sem útbaigazítás, sem pedig más indok alapján ne tartsanak velük, illetve ne fogadjanak el tőle semmit. Idegenek autójába, pedig végképp ne üljenek be, még akkor sem, ha az illető kedvesnek tűnik, vagy azt állítja, hogy a gyermek édesanyja küldte. A gyerekeknek fontos tudniuk, hogy ezekről az esetekről mindig érdemes beszámolni a szüleiknek. Gondoskodjanak arról, hogy a gyerekeknél mindig ott legyen a szülő elérhetősége, illetve ők is tudják azt, hogy kihez fordulhatnak segítségért. Bátran szólítsák meg az egyenruhás rendőrt, kérjenek tőle segítséget!

<< Vissza az előző oldalra