Garázdaság egy rendezvényen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy balatonboglári nyilvános rendezvényről egy 19 éves fiatalembert állítottak elő a fonyódi rendőrök.

Balatonbogláron egy rendezvényen 2014. augusztus 18-án 23 óra 55 perc körüli időben egy dombóvári lakos szóváltásba keveredett a biztonsági szolgálat munkatársaival, mely során közülük két férfit is megütött. Cselekménye kihívóan közösségellenes és erőszakos volt, mely alkalmas arra, hogy riadalmat, megbotránkozást keltsen a nyilvános rendezvényen jelenlévőkben. A sértettek közül egyikőjük nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, a másik személy nem sérült meg.  

A helyszínre érkező egyenruhások a 19 éves L. Dusánt elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol – szabadlábon hagyása mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

 

<< Vissza az előző oldalra