Garázdaság ok nélkül

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Telefonon tettek bejelentést a rendőrségre, hogy Balatonfüred egyik szórakozóhelyén két személyt bántalmazott egy férfi.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. július 12-én 20 óra 39 perckor egy balatonfüredi bárnál a bejelentőt és férjét, egy ismeretlen férfi egy-egy alkalommal tarkón ütötte, valamint a hölgy haját meghúzta, miközben durva szavakat kiabált. A férfi már előzőleg is hangoskodott a szórakozóhelyen.

A helyszínre kiérkező egyenruhások igazoltatták, majd elfogták V. László 39 éves budapesti lakost, akit előállítottak a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra.

A két sértettet, illetve a társaságukban tartózkodó személyek kihallgatását követően V. Lászlót gyanúsítottként hallgatták ki a balatonfüredi nyomozók.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást. 

 

<< Vissza az előző oldalra