Gépkocsiból lopott pénzt, a rendőrök elfogták
A balatonalmádi rendőrök lopás bűntette miatt nyomoznak egy 48 éves sándorfalvai férfi ellen.
Egy debreceni cég alkalmazottjától érkezett a bejelentés a rendőrségre 2018. augusztus 14-én, hogy a balatonfűzfői strand parkolójában álló gépkocsijukból ismeretlen tettes közel háromszázezer forint készpénzt tulajdonított el.
A helyszínre kiérkező körzeti megbízott a nyomozókkal együtt megkezdte az adatgyűjtést, melynek során a strand egyik büféjénél a bejelentést követő negyed órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 48 éves sándorfalvai lakost.
A férfit előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A sértett kára teljes egészében megtérült.
A 48 éves sándorfalvai lakos ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.