Megnyitottak a bűnmegelőzési irodák
A nyári idegenforgalmi szezonban fiatalok is segítik a rendőrök munkáját Zalakaroson és Keszthelyen.
A rendőrség szakmai irányítása mellett Zalakaroson, a Gránit Gyógyfürdő területén, valamint Keszthelyen, az Energia téren is megnyíltak a nyári bűnmegelőzési irodák, ahol közel 50 önkéntes diák dolgozik.
Hivatásos rendőrök felügyelete mellett 2019. július 2-tól hét héten át tartanak nyitva az irodák, ahol bűnmegelőzési munkát végeznek a fiatalok az idegenforgalmi szezon ideje alatt. Feladatukat a strandokon és a belvárosi parkolókban látják el a középiskolások, akik szórólapokkal hívják fel a figyelmet a vagyonvédelemre, valamint információval látják el a nyaraló vendégeket és a városba látogató turistákat.
A program Zalakaros és Keszthely város támogatásával és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak szakmai vezetésével valósul meg.