Strandolás helyett kihallgatás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdasággal és rongálással végződött a közlekedési vita Balatonalmádiban.

Balatonalmádiban gépkocsival indult strandolni egy család 2014. június 29-én 14 óra után. A családapa járműve elé kanyarodott egy helyismerettel nem rendelkező, útirányt kereső másik személygépkocsi. Dudált, majd megelőzve meg is állította a kanyarodó gépkocsit a felháborodott férfi. Mindkét jármű vezetője kiszállt és hangos vitába kezdett, amely dulakodássá fajult. A „sértett” vezető ütése elől kitérő, a település utcáit nem ismerő férfi visszaült gépkocsijába, és folytatni akarta útját. A másik férfi az elhajtani igyekvő kocsi szélvédőjét kezdte ütni olyan erővel, hogy az betörött. A telefonos segélykérésre kiérkező rendőrök nyugtatták meg a szitkozódó férfit.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányságon garázdaság és rongálás vétségek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a külföldi lakcímű 46 éves Á. T.-al szemben.  A nyomozás befejeződött, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Veszprémi Járási Ügyészségre.

 

<< Vissza az előző oldalra