Strandról loptak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi rendőrök néhány órán belül elfogták azt a két fiatalkorút és gyermekkorú társaikat, akik Velencén fürdőzők értékeit tulajdonították el.

 

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást két 14 éves lánnyal, valamint két gyermekkorú társukkal szemben.
 

A nyomozás adatai szerint a fiatalok 2015. július 6-án délután egy velencei strandról fürdőzők táskáit tulajdonították el, a bennük lévő telefonokkal, ruhaneműkkel és egyéb értéktárgyakkal együtt.

A bejelentés alapján helyszínre érkező rendőrök az adatgyűjtés eredményeképpen figyeltek fel a négy elkövetőre, akiket elfogtak és előállítottak a Gárdonyi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a két 14 éves lányt lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, valamint az előkerült tárgyakat jogos tulajdonosuknak visszaadták.

 

<< Vissza az előző oldalra