Tanácsok a vihar idejére

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség felhívja a közúti közlekedésben résztvevők és a Balaton-partján pihenni vágyók, fesztiválozók figyelmét az időjárási viszonyok megváltozásainak hatásaira.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a mai napra vörös-, illetve narancsriasztást adott ki Somogy megyére. Előrejelzéseik alapján heves zivatarokra, helyenként erős széllökésekre, illetve intenzív, nagyméretű jégesőre, felhőszakadásokra kell számítani.

A rendőrség kéri, hogy a közúti közlekedésben résztvevők fokozottan figyeljenek a KRESZ szabályaira, mert a korlátozott látási viszonyok között közlekedők nagyobb veszélynek vannak kitéve. A gépkocsival közlekedők jégeső esetén - amennyiben lehetőség van rá - álljanak félre, vagy védett helyre. A kerékpárosok, gyalogosok saját, illetve mások biztonsága érdekében lehetőleg használjanak láthatósági eszközöket.

Az időjárási frontok változása jelentősen növeli a rosszullétek számát, egyeseknél tompaságot, másoknál fokozódó ingerlékenységet válthat ki. A közlekedésben résztvevőknél ilyenkor fokozottan jellemző a koncentráció hiánya, amely a reakcióidőben is jelentkezik. A reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak. Legyenek türelmesek, vezessenek kissé lassabban, tartsanak nagyobb követési távolságot!

A Balaton-partján pihenni vágyók és fesztiválozók figyelmét felhívjuk arra, hogy viharos erejű szél esetén ingatlanjaik nyílászáróit zárják be és ha tehetik, ne menjenek a szabadba! A fesztiválozók vihar esetén tartsák be a szervezők és a biztonsági személyzet utasításait! A szabadban tartózkodók villámlás esetén kerüljék a magányos fák, antennák, nagyobb fémszerkezetek közvetlen környezetét, illetve a villámlásnak jobban kitett magaslati helyeket!

A vízparton és a vízben tartózkodók kísérjék figyelemmel a viharjelző berendezések jelzéseit!

Az I. fokú viharjelzés esetén - percenként negyvenötször felvillanó sárga színű fényjelzés - a parttól 500 méternél nagyobb távolságra tilos fürödni.

A II. fokú viharjelzés - percenként kilencvenszer felvillanó sárga fényjelzés - esetén fürödni tilos!

Tilos fürdeni hajóútban, kikötők, hajóállomások, vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák területén, valamint éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított, és legfeljebb a mély víz határáig!

 

Amennyiben mégis megtörténik a baj, hívják a 112-es segélyhívó számot, illetve a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság 1817-es ingyenesen hívható segélyhívószámát!

<< Vissza az előző oldalra