A rendőrségi bűnmegelőzés
Police Coffee sorozat két városban is folytatódott Bács-Kiskun megyében
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által – a civil szféra támogatásával, közreműködésével – Police Coffee néven indított országos bűnmegelőzési programnak Bács-Kiskun megye újabb települései biztosítottak helyszínt.
Fókuszban az internetbűnözés
Hasznos tanácsokkal látták el a diákokat Záhonyban a bűnmegelőzési szakemberek.
Házhoz mentünk
Veszprémben folytatódott a rendőrségi bűnmegelőzési program.
Üzenet a biztonságért Ajkán
Veszprém megyébe is ellátogatott a New Step Fitnesz Táncstúdió Üzenet Táncszínház csapata, akik bűn- és baleset-megelőzési témájú előadásaikkal a táncon keresztül szólították meg a fiatalokat.
Családi vagyonvédelmi vetélkedő Bács-Kiskun megyében
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya országos rendőrségi prevenciós program keretében vagyonvédelmi vetélkedőt hirdetett.
Rendőrségi nyílt nap Baján
A tavalyi évhez hasonlóan idén tavasszal is egy délelőttre a szabadba invitálta a Bajai Rendőrkapitányság a helyi kisdiákokat.
Elsők közt is első a Bűnmegelőzés Napján
Bács-Kiskun megyében az I. Bűnmegelőzés Napját abban az iskolában tartották, ahol 1994-ben először volt DADA oktatás.
Házhoz mentünk
Marcaltőn folytatódott az országos „Házhoz megyünk” rendőrségi bűnmegelőzési program Veszprém megyében.
Prevenciós konferencia Győrben
Meghívott előadóként vett részt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szakembere a rendezvényen.
Az ELBIR Zala megyei kiadványa
A tél veszélyeire figyelmeztet, valamint a jégen tartózkodás szabályaira hívja fel a figyelmet az ELBÍR január havi kiadványa.