„100X100 BIZTONSÁG”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Polgárőrség kiemelt, bűnmegelőzési mintaprogramjának Balatonmáriafürdőn megtartott rendezvényére 2013. szeptember 14-én került sor.

A Polgárőrség, Rendőrség, Önkormányzat összefogásával 100 település került kiválasztásra a lakosság biztonságérzetét figyelembe véve, közbiztonsági kihívások, célok, prioritások végrehajtásának céljából.

A program résztvevői a közös együttműködés alatt eltelt időszak tapasztalatainak értékelése céljából regionális fórumot tartottak Balatonmáriafürdőn 2013. szeptember 14-én. Az értékelő fórumon részt vett Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány, dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, dr. Hatala József ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, dr. Piros Attila r. dandártábornok Somogy megye rendőrfőkapitánya, továbbá Fejér-, Komárom-Esztergom-, Tolna-, Zala-, Baranya-, Vas-, Veszprém-, Győr-Moson-Sopron megyék rendőrfőkapitányai, körzeti megbízottak, a települések polgármesterei, Vereczki András az AEGON Magyarország Általános Biztosító Zrt. vezérigazgató helyettese, Megyei Polgárőr Szövetség elnökei, a települések polgárőrei.

 

<< Vissza az előző oldalra