„A biztonság kedvéért…” Salgótarjánban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság „ A biztonság kedvéért…” című projekt keretében tartott konferenciát a Salgótarján Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda épületében 2017. április 11-én.

A Romhányi Művészi Teremkerékpár Egyesület bemutatóját követően a rendezvényt Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg, egyben köszöntötte a résztvevőket. A meghívott szakemberek és együttműködő partnerek megismerhették a projekt céljait, valamint az egyes tevékenységelemeket. Ezt követően Pál Ferenc mentálhigiéniás szakember magas szakmai színvonalú előadásával nyűgözte le a hallgatóságot. A délutáni program során dr. Molnár Katalin, egyetemi docens, kommunikációs tréner és dr. Zsolt Péter egyetemi docens, szociológus által vezetett foglalkozáson ismerkedhettek meg a résztvevők a bűnmegelőzésben is jól használható speciális módszerekkel.

A projekt célja az építészeti bűnmegelőzés népszerűsítése, a gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények előfordulásának csökkentése, a gyermek- és fiatalkorúak áldozattá válásának csökkentése, megelőzése, a bűnmegelőzési szakemberek ismereteinek bővítése.

 

<< Vissza az előző oldalra